A bajai halászléfozo népünnepély

"A halak hála istennek nem olyan értelmesek, mint mi, akik megöljük oket,
ámbár sokkal nemesebbek és hasznavehetobbek nálunk "

( Hemingway )

 

Hozzávalók egy halászléhez:

1kg halhoz:
1 nagy fej vöröshagyma
1 púpozott kanál finomra ötölt paprika

cseresznyepaprika
1,2 liter víz
személyenként 10dkg (lehetoleg házi készítésu) halászlétészta

A bajai halászlét :

Mások szerint a halászlé fozése közben nem kell figyelni az idot, ugyanis ha az ember tízpercenként megiszik egy kisfröccsöt, akkor úgy a negyedik után kell a paprikát beletenni a lébe, és úgy a hatodik hetedik táján már lehet tálalni az ételt. Utána el lehet kezdeni borozgatni.

Hozzávalók egy fantasztikus népünnepélyhez:

950 bogrács
8 tonna hal
400 kg pirospaprika
700 kg hagyma
10 000 liter víz
6000 pad és asztal
+ 20 000 jókedvu ember
sok-sok bor
és nagyon sok munka


I. Egy kicsit Bajáról, a bajaiakról és a halászlérol

A hal Magyarországon már osidoktol kezdve egyik kedvenc étele az embereknek. Bajára ez különösen igaz, hiszen városunk közvetlenül a Duna mellett fekszik, és a halászat mindig is meghatározta városunk kultúráját.

Városunkban az egy fore jutó halfogyasztás a legnagyobb Európában. A legtöbb család asztalára hetente legalább egyszer kerül halétel. A halfozés osi mestersége, elkészítésének csínja-bínja apáról fiúra öröklodik osidok óta. Csak ritkán, nagyon ritkán fordul elo, hogy Baján no fozze az ünnepi halászlét. A halászlé a halételek királynoje, ezért elkészítéséhez mindig meg kell találni a megfelelo alkalmat, ünnepet; kiváló alkalom például a karácsony, amit minden bajai kivétel nélkül eme nemes étekkel ünnepel. Ha akarnánk se tudnánk találni olyan bajai családot, baráti társaságot, ahol ne keringenének történetek egy-egy nagyon jól sikerült, vagy éppen egy elsózott, elrontott halászlé körül. Senki sem tudja megmondani, mitol igazán jó egy bajai halászlé, éppen ezért nincs két ember, aki ugyanúgy készítené el, de vannak dolgok, amelyekben mindenki egyetért.


II. A halászléfozo népünnepély

Baja 1996-ban ünnepelte várossá nyilvánításának 300. évfordulóját. Ezen alkalomból rengeteg rendezvényt tervezett a város, de nem volt semmi olyan, ami az ország, esetleg az egész világ figyelmét felhívta volna kis városunkra. Egyszer csak az egyik városvezeto kitalálta, hogy mi más hozhatná össze 40 ezres városkánk lakóit, mint egy óriási közös evés. De hát mit is együnk? Hát amit a legjobban szeretünk: HALÁSZLÉT !!! Így tehát megszületett a nagy ötlet, már csak a megvalósítás volt hátra. A legmegfelelobb helynek a város fotere bizonyult, amit egyik oldalról a Duna egy mellékága övez. A rendezvény mottója: "300 éves város - 300 bogrács halászlé" lett.

A nagy érdeklodésre tekintettel a szervezok a tervezett 300 helyett 450 bográcsnak készítettek helyet, minden bográcshoz tartozott egy asztal, ahol 10-10 vendéget fogadhatott mindenki. Bár sokaknál kevésnek bizonyult ez a létszám, mégsem akadt olyan vendég (legyen akár bajai, akár külföldi), akit ne láttak volna szívesen egy tál lé mellett. Sok olyan emberrel találkoztam, akik kanállal a kezükben jártak egyik bográcstól a másikig, és sehol sem utasították el oket.

Maga a készülodés már kora reggel elkezdodött, ugyanis minden fozo ekkor vehette fel a neki járó ingyen halat a fotéren. A délután folyamán autóval mindenki bepakolt a térre. Már hat óra elott megérkezett a vendégsereg, és mindenki felkészült az ünnepélyes tuzgyújtásra. A lángok egyszerre lobbantak fel minden bogrács alatt, és egy pillanat alatt óriási füstfelho lepte el az egész várost.

Nem sokkal késobb már mindenki érezhette a halászlé nagyszeru illatát a levegoben, eközben a színpadon elkezdodött a XII. Nemzetközi Duna-menti Folklór Fesztivál együtteseinek musora. Az elso tányér hal után mindenki elindult felkeresni barátai asztalát, és megkóstolni a gazda halászlevét. Legtöbben ezután asztaluknál ülve borozgatás közben beszélgettek, szórakoztak, bár a színpad elott lehetosége nyílt mindenkinek táncolni is.

Az éjféli tuzijáték a buli hivatalos végét jelentette, de senki sem gondolta komolyan, hogy ilyen korán hazamenjen. Szerencsére az esti tömeg megszunt, és nyugodt, családias légkör alakult ki. Az utolsó halfozoket a nap elso sugarai kergették haza.

Ezzel a halászléfozéssel sikerült megdönteni az azonos idoben, azonos recept alapján készült legnagyobb mennyiségu étel Guiness- rekordját. A magyar résztvevokön kívül több külföldi baráti társaság is rész tvett az ünnepen. A népünnepély akkora sikert aratott, amekkorára a szervezok se számítottak. A nagy érdeklodésre való tekintettel elhatározták, hogy minden évben megrendezik ezt a frenetikus bulit.

Mivel már az elso évben is többszörös túljelentkezés volt, 1997-ben már 650 fozohelyet biztosítottak, idén pedig közel 1000 halfozo vett részt a rendezvényen. 1996-ban a programot a Duna Menti Folklór Fesztivál musora tette még hangulatosabbá, az utóbbi években pedig az Európai Kissebségek Fesztiválja kísérte.
Úgy tunik, ez a rendezvény minden évben egyre népszerubb, egyre több halfozo érkezik, egyre több különbözo helyrol.

Reméljük, legközelebb te is eljössz velünk ünnepelni, és enni egy jó bajai halászlét!


Vissza